Szombaton a mozgalmunk szervezésében immáron 22. alkalommal tartatott meg a Trianon Felvonulás. Alább képes beszámoló az eseményről.
A Hősök teréről induló eseményt Vári-Kovács Péter nyitotta meg a Himnusz eléneklésével. Ezután Kelemen Gábor, a HVIM tagja köszöntötte a jelenlévőket, s fel is hangzott a „Vesszen Trianon!” rigmus. Kelemen kiemelte, hogy ezúttal sem gyászolni jelentünk meg, hanem harcosan kiállni 22. alkalommal is a Kárpát-medence magyarjaiért. Annak ellenére sem a gyász a fő motiválóerő, hogy az utódállamok egyre erőteljesebben akarják felszámolni a határon kívül rekedt magyarságot. Gondolt itt például a szlovákcigányokkal megtömött magyar iskolákra vagy a kárpátaljai gazdasági nyomorra, soviniszta támadásokra és kényszersorozásra.
A felvonulás első felszólalója Nicolas de Lamberterie, francia újságíró volt. Nicolas második alkalommal szólalt fel a Trianon Felvonulások történetében. Míg 16 évvel ezelőtt még franciául tartotta meg beszédét, szombaton magyarul szólt a rendezvényen összegyűltekhez. Kifejtette, örül annak, hogy ennyi év után is ismerős arcokat lát, hiszen ez azt mutatja, hogy sokan kitartanak a küzdelemben, de az új arcok bizonyítják, hogy új generációk léptek a megkezdett ösvényre.
Kiemelte azt is, miszerint különleges lehet az, hogy francia származásúként Trianon témájában szólal fel. De ő is úgy gondolja, hogy mivel fáj neki Trianon, egy kicsit ő is magyarrá vált, ugyanúgy, ahogyan Rothermere lord, vagy a Rongyos Gárda bosnyák harcosai.
Lamberterie a trianoni békediktátumot a nyugati képmutatás legnagyobb példájának nevezte, hiszen a Nyugat mindig meggyőző hazugságokat gyárt; és ezeket sajnos vannak olyanok, akik ki is szolgálják. 100 évvel ezelőtt Károlyi Mihály volt az, aki akkor verte szét a hadsereget, amikor arra a legnagyobb szükség lett volna. De ma is vannak Károlyik. Akár csak ő, ők is fel akarják áldozni a magyarokat idegen érdekekért. A Nyugat legnagyobb hazugsága pedig az, hogy a népek önrendelkezési jogát valósította meg a háborút lezáró békediktátum, hiszen ez azóta sem történt meg. Nyugatot ma is csupán a deviáns kisebbségek érdeklik.
Kelet-Közép-Európa népei hajlamosak sokszor gyűlölettel tekinteni egymásra, pedig ugyanazon gondokkal küzdünk mindannyian mind gazdasági, mind társadalmi tekintetben. Így Nicolas szerint azokat kell elutasítanunk, akik egymás ellen hangolnak bennünket.
A magyarokban meg van a lehetőség, hogy utat mutassanak. Nem akadályozta meg Trianon sem, hogy Magyarország nagy nemzet maradjon. Utasítsuk el a merjünk kicsik lennit, merjünk csodálatosak lenni. Isten óvja Magyarországot!
– zárta sorait.
Másodikként Kónya Dorka, Egy vármegyés lány lépett a mikrofonhoz. Elsőként a károgókra tért ki, akik részéről folyamatosan éri a vád a valamirevaló jobboldali embereket, miszerint mi egyáltalán az aktualitása Trianonnak, hogy aki erre emlékezik, az a múltban él.
“A gond ott kezdődik, hogy ezt magyarázni kell felnőtt embereknek.”
– mondta.
Hiszen ezek az emberek azok, akiknek nem szorul össze a szívük, de nem érzik a dicsőséget sem, sőt áldozatot se tudnának vállalni. A mai kor embere azzal sem képes megelégedni, hogy nem kell háborúznia, szenvednie, csupán értelmes életet kellene élnie. A legnagyobb gondjuk így velünk az, hogy mi törekszünk. Az identitásnélküliek legtöbbször azért akarnak lebeszélni minket, hogy magukat igazolják, hogy ne érezzék magukat egyedül; emelte ki Dorka lényeglátóan.
Ezután áttért a külhoni magyarok helyzetére. Leszögezte, hogy azoknak, akik több mint egy évszázad után is megőrizték magyar identitásukat, hatalmas tisztelet és köszönet jár, hiszen hiába nyomták el őket, nem törtek meg. Ezért megígérte, hogy a HVIM folytatni fogja értük a harcot.
Zárásként a jelenre tért át, hiszen – ahogyan Széchenyi fogalmazott – a haza nem volt, hanem lesz! S fiatalként az idősebb generáció tagjaihoz szólt, miszerint hagyják, hogy a fiatalok hadd adják meg nekik a reményt a folytatáshoz, hiszen
“Célokat és feladatokat látok, nem alkuszunk és nem engedünk.”
Emellett az idősebbeket megkérte arra is, hogy szítsák fel a régi tüzet azzal, hogy visszagondolnak rá, milyen volt erre a harcos útra rálépni, mert egy dolog nem változott a hosszú évek alatt, az, hogy
“Rajtunk áll Magyarország megmentése. Nem az esélyeket kell nézni. Vannak dolgok, amikben egyszerűen hinni kell.”
A láng felszításához az Egy vármegyés lány beszéde után Vári-Kovács Péter zenés blokkja is hozzájárult, amely során a nemzeti rock klasszikusai közül adott elő néhányat.
A Hősök terén az utolsó felszólaló Toroczkai László, a Trianon Felvonulások megálmodója volt. Toroczkai rögtön arra tért ki, hogy nekünk a magyarságunkat kell védelmeznünk. Nincs választási lehetőségünk, ez a kötelességünk, még ha sokan fel is akarnak oldódni a globalista érdekekben.
Ezt a magyarságot azért is kell védelmeznünk szerinte, mert egy különleges nemzet vagyunk. És erre büszkének kell lennünk, hiszen egyetlen állam sem lehet sikeres, ha az államalkotó nemzet fiai nem büszkék hovatartozásukra:
“Mi egy gyarapodó nemzetet akarunk!”
Azt is kiemelte, hogy a határon túli testvérinknek továbbra sem rózsás a helyzetük. Nincs kollektív joguk a Kárpát-medencében, s erőteljesen meg is fogyatkoztak. Délvidéken hatalmas a csökkenés, viszont csonka Magyarországon is több magyar fogyott az elmúlt évtizedekben, mint ahány elődünk életét vesztette a második világháború legvéresebb évében.
Ő mégis úgy látja, hogy a magyarság élni akar, és ez az elkordonozott nagykövetségekből is látszik, hogy – bár több mint 20 év alatt – a felvonulások során soha nem támadták meg őket, mégis félnek az ott tartózkodók:
“Mert minden évben megüzenjük, hogy a magyarok még itt vannak, számolni kell velünk, nem vagyunk megkerülhetők.”
Hangsúlyozta, hogy van okunk a reményre, hiszen a korábban legsovinisztább Szerbiában már vannak jogai a magyarságnak. Szintén Horvátországban is jelentős jogok illetik meg immár az oda szakítottakat, valamint Szlovéniában is egyes területeken hivatalos nyelvként kezelik a magyart. Míg 20 éve a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomnak kellett kitennie a magyar nyelvű táblát Óbecsén, a sorozatos kiállásokkal elérték azt, hogy ma már engedélyezi azt a törvény.
A kérdés már csak az szerinte, hogy van-e annyi öntudatunk és áldozatvállaló készségünk, hogy a jövő generációit is magyarnak neveljük.
“Egy olyan nemzet fiai vagyunk, akiket 1920-ban halálraítéltek, mégis itt vagyunk. Ez az óriási teljesítmény.”
– zárta gondolatait.
A szerb követséghez érve a szót a HVIM egykori délvidéki vezetője, Kispalkó Szilveszter vette át. Ő is kiemelte, hogy Trianon fájdalmai továbbra is velünk vannak, hiszen milliók élnek jogfosztásban.
“Nem a barackfadal június 4-e, hanem gyász, de a halál után van feltámadás. Ez ad hitet.”
– emelte ki.
Érintettségéből fakadóan beszélt a délvidéki helyzetről, hogy a jogok megvannak, de azok elé bár akadályokat nem gördítenek, de támogatásokat sem kapnak. Hiába vannak jogok, ha azok nem valósulnak meg.
Szót emelt még azon politika ellen is, hogy a határon túliakat csonkahonba csábítsák, hiszen
“Mi vagyunk a végvárak őrzői. Ha mi elveszünk, az anyaország napjai is megszámláltatnak.”
Zárásként kiemelte azt is, hogy a megoldáskeresésről kell beszélni. Hiszen a hagyományos értekeink, a család össztűz alatt vannak. Fontos a gyermekek felvértezése a globalizált világban.
A román nagykövetséghez érkezve Kelemen Gábor felhívta a jelenlévők figyelmét, miszerint az korántsem elég, hogy megjelentek a felvonuláson, ezt a mentalitást a mindennapi életükbe is tovább kell vinniük.
Ezután Kónyi-Kiss Botondnak, a HVIM alelnökének beszéde következett. Ő is a háborgókkal kezdett, akik számonkérik, hogy mit „trianonozunk”. Nos, rámutatott a felháborító kettősmércére, miszerint pont ezek az emberek azok, akik bőszen siránkoznak Ukrajnáért, akik akadékoskodnak, hogy mit kell a székely zászlóval foglalkoznunk, de közben rinyálnak, ha nem rakhatják ki a szivárványos rongyot, vagy éppen ők vannak a magyarok jogai helyett a migránsokéval elfoglalva. Leszögezte, hogy bár ezek az emberek igen hangosak, de semmiben sincsen igazuk. Mert az igazság az,
“hogy Trianon következménye a jogfosztott határon túli magyarság.”
Ennek kapcsán egy igen vészjósló forgatókönyvre hívta fel a figyelmet. Mégpedig arra, hogy a NATO és USA Oroszországgal szembeni ukrajnai háborúja fenyegetést jelent az erdélyi magyarságra is a kárpátaljaiak mellett. Hiszen míg Ukrajna 2014 óta kiszolgálja a Nyugat érdekeit, addig Románia is egyre jobban feljebb csavar a kiszolgáltatottság szintjén. Az USA-nak ugyanis nagy szüksége van Romániára, hiszen általa ellenőrizheti annak nem éppen Nyugat-barát szomszédait. Románia pedig cselekvési szakaszba lépett, hiszen egyre szélesebb körű amerikai katonai infrastruktúrát épít ki. Kónyi-Kiss rámutatott, hogy ez igen vészjósló, hiszen, ha a románok az USA-ért fognak harcolni, abba a magyar kisebbséget is be fogják vonni, melynek óhatatlan következménye a magyar emberéletek elveszejtése, valamint százezrek elmenekülése. Ezzel akár a teljes erdélyi magyarságot is felszámolhatják.
“Ha Románia belesodorja magát a háborúba, 1 millió magyar embert fog belesodorni.”
– hangsúlyozta a HVIM alelnöke.
Nyomatékosította azt is, hogy Románia esetében a következő lépcsőfok az USA kiszolgálásában a tényleges haderőküldés lehet csak.
“Ne vigyenek magyarokat a háborúba. El a kezekkel a magyar emberektől!”
– zárta sorait.
A rendezvény utolsó felszólalója Búss Attila, a HVIM felvidéki tagszervezetének vezetője volt a szlovák nagykövetség előtt. Ő egy aktualitással kezdett, hiszen sokan örömtáncot jártak, miután meghallották, hogy Szlovákiának magyar miniszterelnöke lesz. Nos, Búss kiemelte, hogy Ódor Lajos olyannyira nem foglalkozik magyarságával, hogy nevét szlovákosan írja, sőt körének tagjai a legújabb időkig nem is tudták, hogy magyar vér csörgedez az ereiben. Az ő példáján keresztül felvázolta, hogy a Felvidék magyar politikusainak nagy része is hasonló mentalitással bír, hiszen képviseljék bármelyik oldalt, egyetértenek abban, hogy a magyar önrendelkezésről nem időszerű beszélni… Hogy miért? Mert nincs benne pénz…
De akkor milyen vezetőkre is lenne szüksége Felvidéknek? Erre is hozott példát. Követendő példaképként jellemezte ugyanis azt az Esterházy Jánost, aki fegyverrel harcolt a betörő csehek ellen, majd a csehszlovák parlamentben képviselte a magyar érdekeket, s nemhogy nem keresett pénzt politikusi pályafutásával, vagyonát a felvidékiekre áldozta. A bécsi döntés után sem költözött át Magyarországra, hanem vállalta a lehetetlent, az ott maradt 60 000 magyar érdekének képviseletét. Esterházy mindezért a gulágot is megjárta, de utána sem volt hajlandó emigrálni az országból.
“Hol van ez a heroikus hozzáállás a mostani politikusokban?”
– tette fel a kérdést a felvidéki vármegyés vezető.
A rendezvény a Boldogasszony Anyánk eléneklésével zárult, ezután a mozgalmunk tagjai átvonultak az ukrán nagykövetséghez, ahol követelésüket tartalmazó molinójukat feszítették ki:
Comments