„Amikor egy kicsit abbahagyták, rögtön elkezdtem kapálni, hogy legalább a fejem el tudjam tenni.“ – meséli László Ferenc a Vuka folyó partján. Az egykor Szentlászlót védő veterán a falu határában úgy eleveníti fel a 33 évvel ezelőtti eseményeket, mintha csak tegnap történtek volna.
Évtizedes hagyománya van annak, hogy a HVIM tagjai a helyi magyarokkal és horvátokkal együtt emlékeznek meg Szentlászló hős védőiről és a civil áldozatokról. Ez idén se történt másként, így újfent útra keltünk, hogy a déli végek felé vegyük az irányt. Eszéken kötelező megállónk a jugoszláv tankot legyőző piros Fiat emlékműve, ami a dél-szláv háború TV-ben sugárzott ikonikus mozzanatának állít emléket.
Ezután Ernestovon keresztül érkezünk Szentlászlóra. A szlavóniai magyar falu máig őrzi a 33 évvel ezelőtti szerb agresszió nyomait. Az elmúlt évtized során egyre kevesebb golyónyommal tarkított házat látunk, amikor ide látogatunk. Az idő halad, a golyónyomokat elfedi az új vakolat, de amint szóba elegyedünk a helyiekkel, rögtön megtapasztaljuk, hogy a falu ostromának 152 napja máig élénken él a lakosok emlékezetében. Egy-két golyótól szaggatott házat máig találni a falu szélső utcájában. Szerbek házai, akik a háború alatt segítették a szomszédaik ellen vonuló jugoszláv hadsereget. Ők a háború után nem tértek vissza házaikba. Hogy a félelem, a szégyen vagy a bűntudat miatt hagyták-e hátra otthonukat, azt csak ők tudhatják.
Négy óra után, a sötétség beálltával piros mécsesek gyúlnak a falu utcáin, ahogy a hősök emlékhelye felé indulunk. Minden ház ablakában, kapujában ég egy mécses. A lakosok így emlékeznek arra az estére, amikor a körbezárt falu utolsó védői a megmaradt civilekkel együtt kiszöktek az ostromgyűrűn keresztül. Az emlékműnél kisebb tömeg ácsorog mécsessel a kezükben. Kocsis László, a falu védőinek egykori parancsnoka rövid beszédben idézi fel az akkori eseményeket, majd mindenki elhelyezi az emlékezés gyertyáit az emlékműhöz vezető ösvény két oldalán.
Ezután a helyi vadásztársaság látja vendégül a megemlékezőket, akik közül számos veterán messzebbről érkezett, hogy újra találkozzon bajtársaival. Őszinte ölelésekkel üdvözlik egymást, ahogy csak azok a férfiak teszik, akiket az ellenséges tűz kovácsolt testvérekké. A legvalószínűtlenebb találkozások színhelye a Fácán Vadászegyesület nagy terme, hiszen szemünk láttára ismeri meg egymást 33 év távlatából a nemzetközi brigádban harcoló magyar önkéntes és a faluját védő helyi lakos. Van akivel egy közös fotón ismernek egymásra, de akad olyan is, aki csak egy névre emlékezett, de az arcra már nem.
A vacsora után Kórógyra megyünk, ahol már várnak minket a helyi tájházban. Utunk a két magyar falu közé ékelődő szerb falun, Palačán keresztül vezet. Az itt élő szerbek a háború alatt aktívan segítették a szerb katonákat és csetnik önkénteseket. Házigazdánk sorban mutatja melyik házban lakott csetnik vajda, hol mondott beszédet a hírhedt Arkan. A háború zűrzavarát jól szemlélteti, hogy volt olyan lakos, akinek az egyik fia Szentlászló védői közt harcolt, míg a másik a szerbek oldalán.
A kórógyi vendéglátás sem kevésbé szívélyes a szentlászlóinál. Számunkra külön felüdülés, hogy a környék legnagyobb magyar falujában máig ízesen beszélik a magyart. A tájházban még külön kórógyi szótárat is találni, ami az egyedi tájszólásnak állít emléket.
Másnap reggel László Ferenc veteránnal indulunk útnak, hogy a falu több pontján meglátogassuk azokat a helyszíneket, amikhez komolyabb harci cselekmény kötődik. A beszámoló szinte karnyújtásnyira hozza a 33 évvel ezelőtti harcokat, ahol egy jól felszerelt reguláris hadsereggel vették fel a harcot a vadászpuskákkal és kalandos úton beszerzett hadieszközökkel felfegyverzett helyiek és máshonnan érkezett önkéntesek. Itt harcolt Rózsa-Flores Eduardo és az általa vezetett Első Nemzetközi Egység is. A később Bolíviában meggyilkolt önkéntesről minden falubelinek van valamilyen emléke. Az utcákon sétálva felismerhetőek a helyszínek, amiket a korabeli felvételeken láttunk. A bár, ami előtt Arkan nyilatkozott. A varroda, amiről a csetnikek letépték a horvát zászlót. Az utca, ahol a faluban maradt pár idős embert kivégezték a bevonuló szerbek. A református templom, aminek tornyát szétlőtték.
Délre megélénkül a falu, hiszen minden irányból érkeznek az emberek, autók a megemlékezésre. Az előző évekhez képest jelentős tömeg gyűlik össze. Rengeteg veterán, helyi lakosok és Magyarországról is érkezik pár megemlékező. A kezdésre megérkeznek azok a futók is, akik Vukovárról futottak Szentlászlóig, így tisztelegve a hősök és az áldozatok előtt. A szentlászlói harcok jelentőségét jelzi, hogy a megemlékezésen beszédet mond a horvát honvédelmi miniszter is. A prédikációt és az imát a helyi református lelkész mondja el horvátul és magyarul. A koszorúval és mécsesekkel emlékezők sora egészen a templomig kígyózik. Mi is kivárjuk a sorunkat, hogy mécsesünkkel és főhajtásunkkal lerójuk tiszteletünket az elesettek előtt.
A megemlékezés után a tömeg a kultúrházhoz vonul, ahol felavatják a Honvédő Háború Múzeumát, aminek homlokzatát a szétlőtt tornyú templom fényképe díszíti, amire a háború után a horvát és magyar zászlót is kitűzték. A múzeum korabeli híradások felvételeit és a védők saját fényképeit is bemutatja, név szerint megemlítve mindazokat, akik fegyvert fogtak.
Mozgalmunk számára kiemelten fontos, hogy az ilyen események emlékét életben tartsuk és tovább örökítsük azt a harcos szellemiséget, ami egyaránt ad fegyvert a faluját védő szlavóniai földművesnek és az elnyomást megelégelő pesti srácnak a kezébe.
Comments