top of page
A MOZGALOMRÓL - 2004

2004. január 6-án a Mozgalom elnöksége letette esküjét a Szent Korona színe előtt, az Országgyűlés épületében. Ezzel új korszak kezdődött a Mozgalom életében.

2004. április 30-án a Mozgalom - a szervezetek közül elsőként - nagygyűlésen tiltakozott a délvidéki magyarságot érő, egyre gyakoribb erőszakcselekmények miatt a délvidéki Óbecsén.A gyűlést követően a szervezet délvidéki vezetői petíciót adtak át a szerb rendőrség képviselőinek.

Magyarország EU-hoz való csatlakozásának apropóján, Nagyváradon egyedülálló ifjúsági kerekasztal-beszélgetést szervezett a HVIM Erdélyi Szervezete. A fórumon a házigazda szerepét betöltő erdély-partiumi HVIM mellett, Vántsa Botond, a Fideszhez kötődő ifjúsági szervezet, a Fidelitas alelnöke, Nagy Ervin a Jobbik elnöke és Toroczkai László, a HVIM elnöke vett részt. A rendhagyó találkozó végül egy közös nyilatkozat elfogadásával zárult. Az állásfoglalás többek között kimondja, hogy az ifjúsági szervezetek felszólítják Magyarország kormányát, a magyarországi parlamenti pártokat, a leendő Európai Uniós képviselőket, hogy minden fórumon támogassák az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) autonómiatervezetét.

A Kendermag egyesület által 2004. május 9-én a budapesti Kossuth téren, az úgynevezett könnyű drogok legalizálása érdekében rendezett tüntetésen több száz ellentüntető is megjelent. Közöttük voltak a HVIM tagjai is, akik a Mozgalom elnökségének és tagságának akaratával és döntésével egyezően, jelenlétükkel a drogfogyasztók és kábítószer-kereskedelem ellen tiltakoztak. A készenléti rendőrség tagjai Kemenár Zoltán, a HVIM bizottsági elnökét több száz szemtanú és fotós előtt súlyosan bántalmazta, majd őrizetbe vette. A bántalmazott tagtársa segítségére siető másik HVIM tagok, dr. Borbola Krisztiánt szintén őrizetbe vették, se ellen hivatalos személy elleni erőszak vádjával indítottak eljárást.

A Mozgalom Délvidéken megkezdte kampányát és politikai küzdelmét a szervezet koncepciójának, a Délvidéki Társnemzeti Régió (DTR) megvalósításának érdekében. A vármegyés aktivisták rövid idő leforgása alatt mintegy tízezer magyar, szerb és horvát nyelvű szórólapot osztottak ki a Régió területén, amelyen a DTR koncepcióját ismertetik és népszerűsítik.

2004. május 28-29-én rendezte meg először a Mozgalom a Felvidéki Magyar Szigetet, a Vág folyó partján fekvő Kamocsán. A 84 esztendővel ezelőtti trianoni békeparancs óta először rendeztek az elszakított északi területeinken a gúnyhatárok létét semmibe vevő, több ezer embert megmozgató rendezvényt. A kétnapos fesztiválon többek között fellépett a Beatrice, a P.Mobil, a Magozott Cseresznye, a Rómeó Vérzik, és még számos felvidéki zenekar. Volt íjászat-oktatás és történelmi előadás is. A felvidéki HVIM-es szervezők az esős időjárás ellenére is rendkívül sikeres rendezvényt követően azonnal bejelentették, hogy a jövőben minden évben megrendezik Felvidéken is az ifjúságot eggyé kovácsoló, s nemzeti öntudatában megerősítő Magyar Szigetet, ezzel hagyományt teremtve.

A budapesti Regnum Marianum kereszt tövében június 4-én 16 óra 30 perckor (a békediktátum 84 évvel ezelőtti aláírásának időpontjában) mintegy ezer bőrig ázott fiatal és néhány fiatal szívű idősebb magyar gyülekezett, hogy a 2004-es esztendőben is részt vegyen a HVIM által, "Mossuk le a gyalázatot!" címmel szervezett tiltakozó és emlékező felvonuláson. A menet élén haladó, az 56-os forradalmat idéző zöld színű Csepel típusú tehergépkocsi platóján katonaruhás álarcos fiatalok álltak, akik palesztin, ír, baszk és csecsen zászlókat tartottak, majd számos magyar zászló között, ezekkel a lobogókkal az élen vonultak fel Franciaország és a trianoni utódállamok követségei elé. A petíciókat, amelyeket a helyi HVIM-vezetők olvastak fel, ebben az évben sem vették át a nagykövetségek alkalmazottai.

2004 júliusában hirdették ki a Mozgalom által kiírt Hazám című rajzpályázat eredményeit. A négy korcsoportban, 6-16 éves kor között, megrendezett pályázatra az egész Kárpát-medence területéről mintegy ötszáz rajz és festmény érkezett. A díjazottak csodálatos munkái még a zsűri tagjait is meglepték. A négy korcsoport győztesei mohácsi, szikszói, szarvasi és rimaszombati fiatalok lettek. A legtöbb pályamunkát egy budapesti, két óbecsei és egy debreceni általános iskola tanulói küldték.

2004. augusztus 11-17. között került megrendezésre a IV. Magyar Sziget, amely ebben az évben már mintegy 8 ezer fiatalt vonzott a Kárpát-medence valamennyi területéről. Az egyértelműen a legnagyobb nemzeti ifjúsági fesztivállá előlépő Magyar Szigetre ebben az évben, bár ugyanabban a Verőce és Kismaros közötti völgyben, ám mégis máshol, egy új, gyönyörű táborban került sor. Érdekes módon ugyanis a korábbi KISZ-táborra hirtelen akadt egy információink szerint idegen vevő, aki nem engedélyezte a völgy dél-keleti részén a Magyar Sziget megrendezését. A fesztiválon ebben az évben már két helyszínen folytak az előadások, olyan szaktekintélyekkel, mint Jankovics Marcell, Raffay Ernő, Z. Kárpát Dániel, Ungváry Zsolt, Csáky Zoltán, Für Lajos, Vass Krisztián, Drábik János, Wittner Mária, az erdélyi nagy nevű író, György Attila, Grandpierre Attila és mások részvételével. Az esti koncerteken az Ismerős Arcok, P.Mobil, Pokolgép, a kárpátaljai Credo, Egészséges Fejbőr, Romantikus Erőszak, Oi-kor, Kormorán, a Mozgalommal szinte összenőtt Kárpátia, a korábbi Magyar Szigeten felfedezett TransylMania, a nemzetközi fesztiválokon is a magyarokat képviselő, s hazánk legnépszerűbb zenekarává váló Nox, a felvidéki Rómeó Vérzik, a Beatrice és még sokan mások.

A IV. Magyar Szigetet követően a HVIM mintegy 1 millió forintot adományozott a Bethlen Farkas polgármester és a HVIM kezdeményezésére létrejövő, egyházi tulajdonú, kifejezetten keresztény-nemzeti oktatást folytató verőcei általános iskolának, amelyet a Hatvannégy Vármegye Alapítvány is támogat.

2004 szeptemberében a szervezet délvidéki vezetői bejelentették, hogy a HVIM is indul a szeptember 19-én sorra kerülő választásokon, s jelölteket állít a VMSZ után a legerősebbnek számító párt, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) listáin, s így a szervezet - a kialakult vészteres és történelmi helyzetre hivatkozva - most már közvetlenül is részt kért a délvidéki magyarság irányításából. Ezt a mozgalom vezetői azon a sajtótájékoztatón jelentették be, amelyet Kostunica látogatásával egy időben rendezett a VMDP és a HVIM Szabadkán, a Szabadegyetem épületében. László gyula, a VMDP képviselője elmondta: Szabadkán 45 képviselőjelölttel indulnak a tartományi választásokon, polgármesterjelöltjük pedig Sepsey Csaba.

A szerbiai választásokon a HVIM által Kishegyes és Szabadka választási körzetében állított jelöltek kivétel nélkül mandátumhoz jutottak, mutatván a Mozgalom délvidéki támogatottságát. A Magyar Szó című napilap közvéleménykutatása szerint, a megkérdezett délvidékiek 67 százaléka támogatja a Mozgalmat.

A Mozgalom 2004. szeptember 24-én Budapesten, Szerbia és Montenegró nagykövetsége előtt a délvidéki magyar nemzetrész mellett, mintegy ezer fő részvételével, szimpátiatüntetést tartott. A tömeg vastapssal köszöntötte a délvidéki HVIM vezetőt, Lavró Tihamért, a délvidéki hőst, aki márciusban elsőként tárta a világ közvéleménye elé, hogy magyar nemzetisége miatt bántalmazták szerb szomszédjai. A tüntetésen fellépett a Kárpátia zenekar is, és felszólalt Andrási Attila, a Délvidéki Magyarok Közösségének elnöke, valamint a HVIM vezetői, s jelen volt Cseresznyés Pál marosvásárhelyi hős, a Mozgalom tiszteletbeli elnöke.

2004 októberétől a HVIM - a szervezetek közül elsőként - megkezdte a Kárpát-medence több pontján Koltay Gábor Trianon című dokumentumfilmjének vetítését, amelyet óriási érdeklődés kísért.

2004. október 23-án rendezte meg a HVIM a délvidéki Kishegyesen az immár hagyományosnak számító 56-os nagygyűlést, ahol a megemlékezés szónokai hitet tettek a magyarság megmaradása mellett, és jelezték, hogy az ott élők kitartása, nemzeti identitástudatuk megőrzése példaértékű lehet az anyaországiak számára is. A délvidéki óvodások szívhez szóló műsora, hazafias, lelkesítő szavalatok is színesítették a tömegrendezvényt, ahol hatalmas sikerű koncertet adott a Kárpátia zenekar.

2004. október 26-án Toroczkai Lászlót egy évre kitiltották Szerbia területéről. Az eset előzménye egy október 9-én lezajlott verekedés volt, amikor egy 7 fős szerb banda megtámadta Toroczkait és egy társát. Toroczkai négy társával később visszatért a helyszínre, ahol újra verekedés tört ki a 7 szerb és 5 magyar között. A verekedés után 2 szerb támadót mentővel szállítottak a szabadkai kórházba, a többiek könnyebb sérülésekkel megúszták.

2004 novemberében tartotta meg III. közgyűlését a HVIM, ahol megváltoztatták a Mozgalom korábbi jelmondatát, a "Lelkünk Istene a szabadság!"-ot. Az új jelszó: "Hit, Hűség, Bátorság!" Ezen a közgyűlésen osztották ki először a kiemelkedő és önfeláldozó tettet végrehajtó HVIM tagoknak a Dugovics Titusz-díjat és a Mozgalom céljainak érdekében kiemelkedő munkát végzőknek a Diploma Ferrumot. A Dugovics Titusz-díjat Lavró Tihamér és dr. Borbola Krisztián kapta.

bottom of page