Klub64
Nemzeti Gyerektábor
Magyar Sziget
Székely Sziget
Magyar Ellenállás Akadémia
Remény Háza
Egyéb rendezvények
Újabban a víz az úr Háromszéken és környékén.
Alig telt el egy hónap, hogy kiöntöttek a környező patakok elárasztva a falvakat, újra csörögtek a vármegyés telefonok és ismét indulni kellet a Kézdivásárhely mellett elhelyezkedő Orosz faluba.
A HVIM Marosvásárhelyi Tagszervezete július 23-án, pénteken tartotta meg ünnepi megemlékezését a nándorfehérvári diadalról. A városban sajnos a HVIM volt az egyetlen szervezet, amelyik ennek a dicsőséges eseménynek jelentőséget tulajdonított.
Június elején nyitotta meg kapuit az első budapesti nemzeti szórakozóhely, ahol péntek esténként nemzeti rock, szombatonként magyar diszkózene szól. Emellett ingyenes koncertekkel, beszélgetésekkel, előadásokkal várnak mindenkit a főváros szívében.
Repül az idő: már tíz év telt el azóta, hogy az első tábortüzet meggyújtották a Toroczkai László hívószavára szerte a Kárpát-medencéből összegyűlt lelkes fiatalok, a Dunakanyar szívében a Kismaros és Verőce között található Csattogó-völgyben. Azóta több tízezren vettek részt a rendezvényen, ami már a kezdetektől több volt, mint egymás mellé tett nemzeti programok halmaza, hiszen közösségteremtő hatása miatt egy állandó biztos ponttá vált a nemzeti oldalon küzdő hazafiak számára. A jubileumi fesztivál előkészületeiről kérdeztük Zagyva György Gyulát, a rendezvény főszervezőjét.
Az idén tíz éves jubileumát ünneplő Magyar Sziget kárpát-medencei nemzetépítő misszióját folytatva került megrendezésre a II. Székely Sziget.
Alig halkult el a motorok zaja, pénteken és szombaton máris újabb nagyszabású rendezvényre került sor Fortyogófürdőn, amelyet a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) erdélyi szervezetei a második Székely Sziget Fesztivál helyszínéül választottak.