Székely üzenet az bukaresti előzetesből

Szőcs Zoltán és Beke István hónapok óta van előzetes letartóztatás alatt Bukarestben. A HVIM erdélyi vezetője és kézdivásárhelyi elnöke ellen koncepciós eljárás folyik, amely során őket terrorista merénylet előkészületével gyanúsítják. A házkutatások során Wass Albert könyveit, csillagszórókat és magyar zászlókat foglaltak le. Komolyan vehető bizonyítékokat eddig nem tudtak ellenük felmutatni. Szőcs Zoltán, aki legutóbb az előzetes letartóztatásának meghosszabbításáról szóló tárgyalása előtt a bíróság folyosóján, most az előzetesből üzent.

"Féltek? Hát mitől féltek? Az igazságtól? A félelem az ember legnagyobb ellensége. Fel kell ébredni és kezünkbe kell vegyük a sorsunkat, mert aki nem képes kiállni családjáért, nemzetéért, embertársáért, az igazságért, az nem érdemel országot sem. Az igazságért még akkor is ki kell állni, ha az életünkbe kerül is! Ideje a félelmet legyőzni és összefogni, úgy mint még soha. A nyomasztó jelenben is tántoríthatatlan bizalommal dolgozzunk és mindent tegyünk meg a jövőnkért, családunkért, nemzetünkért, hogy ne csak múltunk legyen, hanem jövőnk is! A jövendőt, azt meg kell szolgálni, nem terem magától, mint mezőn a virág. A nemzet sorsát nem érzések döntik el, hanem cselekedetek! Én itt megerősödtem és eljött az idő, hogy újra nemzetté érjen a nép. Fel a győzelemre székely-magyar testvéreim!"

Minden jog fenntartva. Kapcsolat: [email protected]