Lezajlott a 9. Felvidéki Magyar Sziget

160610_fmsz_0003.jpg

Június 10., péntek délután, jó idő, lelkes rendezők és már nyitja is kapuit a IX. Felvidéki Magyar Sziget. Nagy volt az izgalom, hisz ekkor még nem lehetett biztosan tudni, kegyes lesz-e az időjárás. A fesztiválozók azonban sorban érkeztek, egyre több lett a sátor a füves részen. Régi ismerősök találkoznak, új arcok mutatkoznak be a többieknek. Az összebarátkozás errefelé gyorsan megy, hamar megvan a közös hang.

160610_fmsz_0001.jpg

A pénteki programot két felvidéki fiatal, Ambrus Dávid és Lovász Bálint indította. Izgalmas előadásuk érdeklődő közönségre talált. Egy kis várakozás után a felvidéki Phoenix RT állt a színpadon. Bár ők nyitották a koncertek sorát, már ekkor szépen gyűltek az emberek a színpad előtt. Őket követte a Szkítia. Jó volt látni, hogy talál egymásra zenekar és közönség, felemelő produkció volt. Utánuk a magyar rock nagyágyúja, a P. Mobil koncertje következett. Sok-sok ember, igazi Magyar Sziget hangulat, mondogatták jó páran. Nem véletlenül, a színpad előtti tér és a hátsó fedett rész is csaknem megtelt. Őket követte az Egészséges Fejbőr, az ő bulijuk méltó zárása volt az első napnak.

160610_fmsz_0002.jpg

Szombaton már kora reggel ébredeztek az emberek, szerencsére még mindig jó időre. Hallani lehetett, hogy a környéken nagy esőzések voltak és lesznek is, minket azonban az isteni gondviselés vett a szárnyai alá. Az előadások sora kora délután kezdődött, addig az érdeklődők az íjászatot és az airsoft fegyvereket próbálgatták, vagy épp a rovás szabályait sajátították el. A felvidéki vitaklub a korai kezdés ellenére szép számú hallgatóság előtt zajlott. Nem volt tabu, elhangzott pár kényes kérdés. Georg Spöttle sajnos a több hónappal ezelőtt lekötött időpont ellenére nem jött el, biztos nem akarta magára haragítani munkaadóit. Nem búsult miatta azonban senki, hisz egy ismert közéleti szereplő, Zagyva György Gyula helyettesítette őt, akitől első kézből kaphattunk információkat a Bukarestben ártatlanul raboskodó székely vármegyésekről. Őt követte Toroczkai László, aki részletes beszámolót tartott a magyar-szerb gúnyhatár áldatlan állapotairól és az ott épített kerítésről.

A koncertek sorát az Avalanche zenekar nyitotta. Velük még egyelőre csak ismerkedett a közönség, de idővel és persze kitartással egyre ismertebbé válhatnak. Őket a Palmetta követte, akik már szinte hazajárnak Nádszegre. Utánuk a Dalriada következett. A folk metál mesterei nagyon felpörgették a rajongókat, akiket a „várva várt” eső sem zökkentett ki a tombolásból. Az idei Felvidéki Magyar Szigetet a Kalapács zenekar koncertje zárta, amelyen a régi ismert slágerek mellett sok új nóta is elhangzott.

Lezajlott hát 2016-ban is a Felvidéki Magyar Sziget. Nem állítjuk, hogy hibátlan volt, a felmerült problémákból tanultunk. Összességében azonban remek hétvégét tudhatunk magunk mögött. Együtt bulizott felvidéki és csonkaországi, egymás egészségére ivott erdélyi és kárpátaljai. Az ilyet átélni, megélni, sok erőt ad mindannyiunk számára.

Minden jog fenntartva. Kapcsolat: [email protected]