A Jobbik és a Magyar Gárda áttörte a román gúnyhatárt!

Szent László királyunk városának vendége volt március 15-én a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Magyar Gárda küldöttsége. A két nemzeti szervezet a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnökének, Lokodi Ferenc Atillának meghívására látogatott el Nagyváradra, hogy együtt emlékezzenek az 1848-as szabadságharc 160. évfordulójára.
hirdetés

A három szervezet ünnepi hangulatát tovább emelte az a tény, hogy a Magyar Gárda első ízben tett hivatalos látogatást a Romániához csatolt nemzetrészeken, ezen belül is a Partium szakrális központjába.

A nagyváradi ünnepi rendezvényt Kovács Béla, a Jobbik Külügyi Bizottságának elnöke, Varga Zoltán Péter és Máté Gergő a Jobbik Külügyi Bizottságának tagjai, valamint a Magyar Gárda nevében Bíró László, a Magyar Gárda Hajdú-Bihar megyei osztagának egyik vezetője és Kreiter Zsolt, a Magyar Gárda Hajdú-Bihari logisztikai vezetői tisztelték meg.

A HVIM, Jobbik és a Magyar Gárda küldöttsége Szacsvay és Petőfi emlékművénél helyezték el az emlékezés koszorúit. A három nemzeti szervezet közös emlékezését a nagyváradi ünneplők tapssal és elismerésekkel fogadták, ellenben a kolozsvári köztársasági konzullal, akit az ünneplők kifütyültek miután felolvasta a gyilkossággal vádolt Gyurcsány Ferenc illegitim miniszterelnök levelét.

Minden jog fenntartva. Kapcsolat: [email protected]